Dapsy Vendégház Jósvafő
Tartalom
Aktuális

NYÁRI KIKAPCSOLÓDÁS JÓSVAFŐN

 

  

A DAPSY APARTMANHÁZBAN

 

 
Menü
 
Hasznos linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Országos-kék túra
Tartalom
 
Megközelíthetőség

JÓSVAFŐ

Jósvafő Borsod-Abaúj-Zemplén Megye észak-nyugati részén, a szlovák határ közelében helyezkedik el. Az Aggteleki Nemzeti Park területén fekvő festői szépségű település az Aggteleki Nemzeti Park központja.

Vasút
Jósvafő vasúton a Miskolcról induló vonatokkal közelíthető meg. Miskolcnak az ország szinte minden jelentősebb városával közvetlen vasúti összeköttetése van. Budapesttel pedig szinte folyamatos a gyorsvonatok és IC járatok segítségével. Vonattal Jósvafő-Aggtelek vasútállomásra lehet eljutni a Bódva-völgyében, a Miskolc-Tornanádaska útvonalon. A vonatok inkább nosztalgiázásra csábítanak, hiszen Tornanádaskáig a 60-km-es távot több mint másfél óra alatt teszik meg. A vasútállomásról még mintegy 15 km-nyi távolságot kell megtenni a faluig helyközi autóbusz-járattal.
Vasúti Menetrend: www.elvira.hu

 

Autóbusz
Jósvafő közvetlen napi járatokkal tart összeköttetést Budapesttel, Egerrel, Ózddal, Kazincbarcikával. Budapestről a Népstadion Autóbusz-állomásról naponta két (hétvégén három) közvetlen járat is indul Jósvafőre, az egyik Gyöngyös-Eger felől, a másik pedig Nagybátony-Ózd útvonalon. A kedves vendégek kényelmesen, átszállás nélkül utazhatnak, a végállomás a falu központjában található, ahonnan alig 300m  a Dapsy Vendégház.                                                                                                        Autóbusz menetrend: www.menetrendek.hu

 

Közút
Aki Miskolc felől érkezik, két útvonalon juthat el hozzánk. A Miskolcról induló nagy forgalmú 26. sz. főút Sajószentpéteren kettéágazik. A 26. sz. úton továbbhaladva a Sajó-völgyében Kazincbarcikánál Múcsony, majd Aggtelek felé kell venni az útirányt. Aggtelek községet átszelve, egy gyönyörű, lejtős, szerpentinszerű úton leereszkedve tárul a látogató elé a völgyben megbúvó kicsiny falu, Jósvafő. Sajószentpétertől a Bódva-völgyében haladó 27. sz. főutat is választhatjuk a megközelítéshez. Igaz itt kisebb a forgalom, mint a 26-os úton - különösen Edelény után - de a haladás is lassúbb a kanyargós utakon. A lassúbb haladásért viszont kárpótol a táj szépsége. A 27-es útról Perkupa községet követően az első kereszteződésnél kell letérni balra, Aggtelek felé. Innen már az út egyenesen Jósvafőre visz. 

Eger és Ózd felől a 25.sz. főúton haladva juthatunk el Bánrévéig, ahol Aggtelek felé kell venni az útirányt. 
Útvonaltervező: www.utak.hu

 

 
Óra
 
Látogatók száma
Indulás: 2008-12-15
 
Naptár
2017. Szeptember
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Térkép
 
Nemzeti parkok
 
Hő-és felhőtérkép

 12 órás Animált Felhőkép Magyarországról

 
Tartalom

Ha fújnak az õszi szelek - forogjanak a papírforgók!!! Négy szép színes forgó érkezett a Mesetárba! Kukkantsatok be!    *****    Légy a magad asztrológusa! INGYENES az asztrológia OKTATÁS az ASZTRO-suliban.    *****    Születési horoszkóp,+3 év elõrejelzés,+ biotérkép = 2000 Ft.utána ingyenes Tanácsadás, telefonon skype -on,messengeren!    *****    Butterfly-Wings - Egy18 éves lány blogja; érdekes cikkekkel, videókkal, véleményekkel várja a látogatókat. ^-^    *****    Tokio Hotel FANFICTION | Tokio Hotel véleményblog | Tokio Hotel FANFICTION fordítások | Tokio Hotel Fanfiction | TH blog    *****    A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    &#9835; Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! &#9835; ZL Hungary &#9835; ZL Magyarország &#9835;    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG